l). A nyilvánosság szerkezetének átalakításához Berecz János két
eszközt javasol. Megfélemlítést a renitens munkatársaknak és kegyes
ajándékot az engedelmes sajtónak. "Kénytelenek leszünk ellensúlyozni" azt a
"gyakorlatot" - ígéri az egyik eszközzel -, amelyik a "nyilvánosság bizonyos
eltorzulásá"-hoz vezet. "Megjelennek majd - politikai határozataink nyomán - más
színezetű lapok is" - ígéri a másik eszközzel: "A politikai nyilvánosság
gazdagítása elhatározott szándékunk".
A Nyilvánosság Klub a sajtószabadság alkotmányos jogait képviseli.
Nem kérelmez "más színezetű" lapokat és nem fogadja el azokat adományként, ám
nem is hajlik meg a fenyegetés előtt, ha a "nyilvánosság gazdagításának" a
félelmen vásárolt könyörület az ára.
2). Berecz János olyan mágikus hatalmat tulajdonít a sajtónak,
amivel a tömegkommunikáció nem rendelkezik. A sajtónak nincsen "a társadalmi
berendezkedés alapjait" támadó fegyvere, s amennyiben lesznek "más politikai
szemlélet" alapján, "önálló arculatot" fölmutató lapok, annyiban saját
véleményüket közlő munkatársaiknak biztosítanak majd nyilvánosságot.
A szólás-szabadság állampolgári jog, nem szükséges hozzá külön
fegyverviselési engedély, amiért valóban használat előtt kell
folyamodni, ellentétben az alkotó szellem termékével, amelyről használat
után a bíróság megállapíthatja, hogy támadta-e "a társadalmi berendezkedés
alapjait".
3). Berecz János jogosnak nyilvánítja "azt az igényt, hogy állami
tömegkommunikációs eszközökben az új szerveződések, polgári indíttatású szellemi
áramlatok ne kapjanak tényleges helyzetüknél, befolyásuknál nagyobb teret".
Annak előtte, hogy a társadalom megismerkedhetnék az új
szervezetekkel és szellemi közegükkel, nem lehet még tudni, mekkora lenne a
befolyásuk, mivel éppen a szociális térben kialakítandó helyzetüket
korlátozza a sajtóirányítás gyakorlata, jóllehet intézmények működésének és
eszmék áramlásának csak a törvénykezés szabhat gátat, ideológiai neheztelés:
nem. Ezt az ellentmondást föl lehet oldani úgy, hogy ideológiailag
megkülönböztetett szervezeteket és nézeteket kizárnak a nyilvánosságból, és föl
lehet oldani úgy is, hogy a sajtóirányítás eddigi gyakorlata távozik a
nyilvánosság szerkezetéből. Az előbbi megoldáshoz a hatalom, az utóbbi
megoldáshoz a jog szolgáltathat eszközöket.
Az állami tömegkommunikációt az adófizető polgárok tartják fenn a
költségvetés mindenkori aránya szerint, s így mind a független szervezetek, mind
nézeteik fölött a Törvény Házát illeti meg a felügyelet. Lehet, hogy az MSZMP
számára "még nem tisztázott kérdés, hogy a társadalmi élet különböző súlyú és
eltérő politikai orientációjú szereplőit a teljes egyenlőség elvén kell-e az
állami tömegkommunikációs fórumokhoz juttatni", a társadalom számára már
tisztázott kérdés, hogy ha az alkotmány kiköti a jogegyenlőséget, az
állampolgárok nézeteinek egyenlőségét is tisztelje minden fórumon . Ha
az adófizetők pénze ér annyit, hogy elvonják az állami tömegkommunikáció
finanszírozására, akkor nézeteik se érnek kevesebbet - a törvény előtt,
semmiképp.
4). "Politikai közéletünket irritálja, a közvélemény hangulatát
rontja [...], hogy egy-egy markáns kisebbség visszaél a sajtó, különösen a rádió
hatalmával" - mondja Berecez János. Többséget és kisebbséget megkülönböztető
felosztása azt sugallja, mintha léteznék irritációtól mentes politikai közélet a
nagyobb társadalmi csoport számára, ha a kisebbség nem élne vissza a hatalmával.
A közéletnek ez a felosztása magában hordja a megoldást is a Berecz János által
megfogalmazott problémára. Meg kell fosztani hatalmától a kisebbséget, hogy a
többség megszabaduljon az irritációtól. De rend volna-e az a rend, amelyet
Berecz János így csinálna? Kedvező hangulatát visszanyerné-e a közvélemény, ha
megfosztanának "egy szűk csoport"-ot attól, hogy "néhány ügyeletes nyilatkozó
minden nyilvánosságot megkap"?
5). Előadói beszédéből úgy tűnik, Berecz János maga mond nemet
erre a két kérdésre. Mert történetesen igaz lehet az a
ténymegállapítása, amelyből igaztalan vádat emel az újságírók ellen,
fölcserélve a többség szociológiai csoportosítását az újságíró
kisebbség foglalkozási csoportjával. "Egyre inkább feszültséget okoz az
a gyakorlat, hogy jelentős, nagy létszámú rétegek helyzetéről, érdekeiről,
törekvéseiről és főleg munkájukról lényegesen kevesebbet lehet tudni a sajtóból,
mint amilyen a társadalmi folyamatok egészében betöltött szerepük."
Az MSZMP-nek és a Nyilvánosság Klub tagjainak kölcsönös érdeke
az, hogy ha ilyen társadalmi rétegek vannak, szóhoz jussanak. Azok
elhallgatásáról el lehet mondani azt, amit Berecz János az elhallgattatásra
szánt kollegáinkról mond: "akarva-akaratlanul megzavarják a közvéleményt,
rontják a reformfolyamat esélyeit, mert a politikai türelmetlenség erősödéséhez
járulnak hozzá" - bár megeshet, hogy ha az MSZMP érvényt szerez Berecz János
szavainak, hamarosan az újságírók is az elhallgattatás miatt veszélyes
társadalmi csoportok között találják magukat.
Annyit mindenképp el kell ismernünk, hogy Berecz Jánosnál
egyenesebben aligha bírálták az MSZMP agitációs és propaganda-osztályt, nem
lévén más hely az országban, ahonnét központilag meghatározható, hogy az
újságírók mivel ne foglalkozzanak. A helyettünk kimondott bírálat reményre is
följogosít. Úgy látszik, van még lehetőség, mellyel élhetünk, hogy e
feltételezett "nagy létszámú rétegek" ne a tömegkommunikáció ellen forduljanak.
Ez a lehetőség, persze, minden egyes nappal annyit csökken, amennyi munkaidőt az
MSZMP agitációs és propagandaosztálya nem arra fordít, hogy eltávolítsa a
tilalomfákat e társadalmi rétegek megközelítésének útjából.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete