2019. január 27., vasárnap

Levél a Magyar Televízió elnökéhez
1990. november 5.

Megütközéssel vettük tudomásul a Nap Tv 1990. október 31-i adásában Pálfy G. István bejelentését arról, hogy a taxisblokád egyik legkritikusabb időszakában az MDF három prominens vezetője, Kónya Imre, Bethlen István és Csurka István a Tv-híradó szerkesztőségében tartózkodott. Közülük Kónya Imre egyenesen a "vezérlő"-ből kísérte figyelemmel az eseményeket.
Aligha lehet vitás, hogy ilyen asszisztencia mellett az MTV első számú hírmagazinja az elvárt és ön által is deklarált pártatlanság követelményének nem tud eleget tenni. Sőt, ilyen körülmények között annak veszélye is kísért, hogy a legnagyobb kormánypárt - a szerkesztőségi szuverenitást is nyilvánvalóan megsértve - saját politikai céljaira használja fel egy válságos pillanatban a nemzeti médiumot.
Kérjük Elnök Urat, hogy szolgáljon magyarázattal ebben az ügyben, amely - már csak precedensjellege miatt is - alapjaiban érinti az Ön irányításával működő, legnagyobb hatású közszolgálati tájékoztatási eszköz hitelességét.

A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete